A GMK-ban debütál élőben Revue új lemeze, a Digital Love

Varju Kitti
2015.06.3., 15:56

A Revue-projekt mögött álló Sívó Dániel frissen kiadott lemezét, a Digital Love-ot a megjelenés után hamar színpadra állítja: június 4-én a GMK-ban együttese társaságában játssza el az új dalokat.


2012-ben hívta életre Revue elnevezésű alteregóját Sívó Dániel, ezen projektjére pedig először a Polar Dearrel közös You Can Handle Itnek köszönhetően figyeltek fel a house stílus kedvelői. Azóta több dalt kiadott (Alive, Perfect Love, valamint a legutóbbi Save It For You), most pedig a nyár hangulatához tökéletesen illő, könnyed lemezzel örvendezteti meg a nagyérdeműt. A Digital Love számait Sívó egyedül írta, ám a felvételeknél már több vendégzenész is besegített: gitáron Szieber Attila és Pogár László, basszuson Plank Tamás, vokálnál Kelemen Dávid (KD), Yasya, Adam Sediki, Budinszky Áron (Wolf Widow Club) a közreműködő, a keverés és a masztering pedig Dobrocsi Krisztián és Likár Máté (Illrock) munkája. A dalok szövegét Michael Zwecker, Vedres Ági és Kelemen Dávid írták. Hallgassátok meg a végeredményt!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Digital Love lemezbemutatóján a Revue Live áll színpadra: Sívó idén megalapította zenekarát, mellyel sokkal teljesebben tudja visszaadni szerzeményei hangulatát. “Egy-két éve jött az ötlet, mert kezdtem rájönni, hogy számomra egyedül nem annyira izgalmas a dolog, hiányzott a zenekari közeg. Zeneileg meg elkezdtem visszanyúlni azokhoz a zenékhez, amiket még szaxofonosként hallgattam, és így adta magát a zenekar. De azért a dj-zés is marad, igaz másodlagosan” – nyilatkozta a Recordernek Revue. Készen álltok egy fülledt nyári estére kiváló house/pop dalokkal a háttérben? Akkor június 4-én a GMK-ban a helyetek!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Revue vendégeként a Polar Dear lép fel. A hálószobapop-gyökerekkel rendelkező projekt mögött Borsos Oleg alkot, a színpadon pedig Bakonyi Krisztián társaságában zenél. Minden bizonnyal hallunk majd újdonságokat a rég várt Everybody EP-ről, mint pl. a Since I Know You-t, amelyet februárban kaptunk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Revue “Digital Love” lemezbemutató – Vendég: Polar Dear

Helyszín: Gozsdu Manó Klub
Időpont: 2015. június 4. 20 óra
Facebook-esemény

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás