A föld feletti lebegés csodája is része Mundruczó Kornél menekültválság közepette játszódó új filmjének

Avatar photo
2016.07.27., 13:41

Új technikai megoldást felhasználva forgattak levitációs jelenetet Mundruczó Kornél Felesleges ember címmel készülő, a menekültválság közepette játszódó új filmjéhez kedden Budapest belvárosában.

 
 

A túlnyomórészt fővárosi helyszíneken forgatott film története egy kiszolgáltatott, ám lebegni képes menekült fiú és egy lecsúszott, meghasonlott magyar orvos különös barátságáról szól. A film kontextusát a mai európai menekültválság adja, ebben a helyzetben történik egy olyan csoda a szereplőkkel, amely megkérdőjelez mindent, amiben eddig hittek.

„Hiszek abban a lehetőségben, hogy csodák irányítanak minket. A személyes véleményem az, hogy ha nem lennének csodák, akkor sokkal kevesebbet érne az életünk” – fogalmazott a rendező a keddi forgatás szünetében szervezett sajtótájékoztatón. Hozzátette: évekkel ezelőtt kezdett el foglalkozni a bevándorlás témájával, a Téli utazás című Schubert-dalciklushoz korábban filmjeleneteket is forgatott a bicskei menekülttáborban. A Felesleges ember forgatókönyvének első, három évvel ezelőtti kezdőmondata még a „Valamikor a jövőben” volt, az elmúlt bő egy év eseményeinek hatására viszont ezt törölni kellett.

Mundruczó Kornél szerint a menekültválsággal való szembenézés „nagyon sok mindent árul el rólunk személyesen, és általában az ideológiáinkról is”.

Mint fogalmazott, a bevándorlás témája sok kockázattal jár, hiszen mindenkinek van róla véleménye. Ugyanakkor nehéz lenne politikai olvasatot adni a forgatókönyvnek, amely inkább egy morális válságban lévő orvos személyén keresztül mesél egy európai válságról. A rendező szerint a kontinens „zuhanó állapotban” van, Európában „krízislogika uralkodik”, és „senki nem tud semmit”, ezért a Felesleges ember legalább annyira szól a zuhanásról, mint a repülésről.

 
 

A film koncepciójának fontos eleme, hogy a lebegést, a földtől való elemelkedést nem számítógépes utómunkával (CGI), hanem egy olyan különleges felfüggesztési technikával (kamera-riggelés) jelenítik meg az alkotók, amelyet magyar kaszkadőrök, kameramozgató és darus szakemberek fejlesztettek ki, kifejezetten erre a filmre.

 
 

A CGI-trükkök helyett azért nyúltak ehhez a technikához, mert szerették volna, ha a „budapesti házfal budapesti házfal, az utcán sétáló ember pedig utcán sétáló ember marad”, segítve a nézőt minél valóságosabb élményként átélni a föld feletti lebegés csodáját. A film alkotói több mint egy évet áldoztak arra, hogy a riggelés segítségével megszabaduljanak a hollywoodi szuperhős-filmekből is ismert, CGI által meghatározott képi világtól, és olyan újszerű perspektívát kínáljanak a nézőknek, ahonnan „más szemmel lehet ránézni a történetre”.

Farkas Balázs, a film függesztett kameramozgásért felelős szakembere a sajtóbeszélgetésen méltatta a bevándorló fiatal fiút játszó Jéger Zsombort, aki nagyon jól helytállt a kemény lélekjelenlétet igénylő levitációs jelenetek forgatásánál. A színészt – aki Mundruczó Kornél megfogalmazása szerint minden várakozást felülmúlóan teljesít a május végén kezdődött, és várhatóan augusztus közepéig tartó forgatáson – három hét alatt választották ki a szerepre, miután a korábban kiválasztott művész – egy Németországban menekültstátuszban élő szír fiú – végül nem tudta vállalni a forgatást.

Balsai Móni és Cserhalmi György mellett főszerepet játszik a grúz származású Merab Ninidze is, akit a rendező saját bevallása szerint 15 éve próbált megszerezni egy filmjéhez. Mundruczó Kornél elárulta azt is: a Fehér Isten című előző filmjében is játszott volna a színész, de akkor az utolsó pillanatba lemondta a szereplést, ezért neki kellett személyesen beugrania a rövid szerep erejéig. A színészek mellett valódi menekültek is szerepelnek a filmben, amelyben a menekültválsággal járó káosz lehető legpontosabb megfogalmazására törekedtek az alkotók.

 
 

A film gyártását 697 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap, amelynek vezetője, Havas Ágnes úgy fogalmazott a forgatáson: Mundruczó Kornél készülő alkotásában nem csupán napjaink egyik legfontosabb jelensége, a bevándorlás témáját közelíti meg nagyon eredeti módon, hanem a 21. századi emberi viszonyok, valamint az idegenség kérdését is művészileg magas színvonalon járja körül.

Mundruczó Kornél több alkotásával szerepelt sikerrel a cannes-i filmfesztiválon, ez pedig reményre adhat okot, hogy a Felesleges ember esetében is így lesz – fűzte hozzá Havas Ágnes, felidézve, hogy a rendező előző alkotása, a Fehér Isten 2014-ben megnyerte a nemzetközi mustra Un Certain Regard kategóriájának fődíját. A filmet mintegy 50 ezren látták a magyar mozikban, nemzetközi forgalmazásából pedig a mai napig érkezik bevétel a filmalaphoz.
Havas Ágnes a Felesleges ember szereplőgárdájából külön kiemelte Cserhalmi Györgyöt, akit régóta nem láthatott a közönség magyar film főszerepében.

A film magyar-német koprodukcióban készül a Proton Cinema gyártásában, a forgatókönyvet Wéber Kata írta, az operatőr Rév Marcell, a látványtervező Ágh Márton. A kaszkadőrök koordinálásért Szabó Gáspár felel, a producer Petrányi Viktória. A tervek szerint a Felesleges embert 2017 második felében mutatják be.

 
 

(phenom’/mti)

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás