A Dazeden pörög Szász Lilla budapesti szexmunkásokról készült sorozata

Avatar photo
2017.10.27., 11:00

Szász Lilla 2008-tól követte nyomon kamerájával három budapesti szexmunkás mindennapjait. A képek nyers valójában tárják fel a fizikai és lelki addikció, kiszolgáltatottság és a szeretet utáni vágy három ember között kialakult szövedékét. A fotókat most a Dazed & Confused is lehozta, egy interjúval megspékelve.

 
 

Kezdetben a menedékházakban élő nőket, hajléktalan édesanyákat, idősebb nőket, fiatalon bűnözővé vált lányokat fotózta Szász Lilla. Az utóbbi csoporton keresztül került Lilla figyelmének középpontjába a prostitúció, hiszen sok fiatal lány a túlélés érdekében, a helyzetükben az egyedüli kiútnak tűnő szexmunkára vállalkoztak. A stricik, és a rajtuk keresztül elérhető drogok a felemelkedés helyett csak még mélyebbre taszították a lányokat.

A tragikus történetek komoly benyomást tettek a fotósra, így 2008-ban a Józsefvárosba ment, hogy dokumentálja a prostituáltak életét, munkáját. Így találkozott Mónikával és Zsoltival, a fiatal szexmunkásokkal. Mónika 23 évesen hagyta maga mögött családját, és bántalmazó, alkoholista édesapját, hogy vidékről Budapestre – a jobb élet reményében? –  költözzön. Itt találkozott a 31 éves Zsoltival, aki egy bárban űzte mesterségét. A találkozót követően össze is költöztek. Később csatlakozott hozzájuk a 22 éves, árvaházban nevelkedett, majd a Népligetben meleg prostituáltként dolgozó Sanyi. A trió közös lakása volt minden bánatuk és boldogságuk szűkre szabott tere. Családként próbáltak szeretet adni és kapni, de állandó viszályok, helyzetük kilátástalansága és féltékenység mérgezte a mindennapjaikat. Sanyi és Zsolti szerelmesek voltak egymásba, egy párt alkottak, de hiába szomjaztak olthatatlanul a szeretetre, múltjuk nem tanította meg őket arra, hogy kell azt, jelenük pedig nem adott rá esélyt.

 
 

A mérgező környezet erősen megviselte a fotóst, aki 2010-ben be is fejezte a projektet, mikor Zsolti öngyilkos lett a lakásban.

 
 

Szász Lilla elmondása szerint „Zsolti szerette Sanyit. Szerette és szeretett volna boldogan élni Sanyival. Gondosan eltervezett mindent. A halál minden kérdésére és problémájára választ adott. Megkönnyebbült tőle.” A közel három év alatt készült képekből ’Zsolti Mama Mennybe Megy’ (Mother Michael Goes to Heaven) címmel válogatott sorozatot Lilla az ő emlékének dedikálta.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A teljes sorozatot és interjút ITT tudjátok olvasni.

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás