Avatar photo
2017.10.18., 13:33

A Daige szerint a nagyinak van a legmenőbb gardróbja, és mi egyetértünk vele

Ki ne turkált volna már a családi ruhásszekrényekben, a vintage bűvöletében régi ereklyék után kutatva? A legtöbb expedíciónak valószínűleg csalódás lett a vége, nem úgy, mint egy divattervező esetében. Ő inkább saját darabokat alkot a nagyi egykori ruháinak nyomán, és el is érkeztünk a Daige V.P. kollekciójához, ami újraértelmezi a nagymamadivat fogalmát. A V.P. nem egy titkos komcsi rövidítés, hanem Tóth Melinda tervező ihletadó nagymamájának, Viktória Piroskának a monogramja.

A szocializmus és a korszak szellemi hagyatéka hosszú ideig tabu volt az egykori vörös országokban, utálatos múlt, amit mindenki el akart felejteni. Még három évtized sem volt elég, hogy végbemenjen ez a lezárás, talán épp a szembenézés és elfogadás aktusának hiánya miatt. Mostanra azonban felnőtt egy generáció, amit már csak súrolt a munkásmozgalom ideológiájának szele, így kellő távolságtartással és rálátással tudja feldolgozni a múltat. A Szovjetunió volt tagállamaiban is egyre több tervező nyúl vissza tudatosan a korszak sajátos kelet-európai stílusához, itthon pedig két szezont a háta mögött tudó OST kavarta fel az állóvizet.

Az OST a ’80-as évek telepi esztétikáját felhasználva pofozza fel egy susogós dzsekivel a ma divatját; az akkori egyenruhaszerű öltözködési kultúrája semmiben sem különbözik a választási lehetőségek sokaságától, amit a mai trendek redukálnak pusztán illúzióvá.

Míg a fenti márkák a kollektív emlékezetből táplálkoznak, Tóth Melinda, a Daige tervezője egy sokkal személyesebb síkra terelte a múltbeli inspirálódást. A nagymama gardróbjában kutakodva igazi kincsekre bukkant: a ’60-as évek kézzel fogható kordokumentumait textil formában. A legtöbben valószínűleg mosolyogtunk volna a divatjamúlt darabokon, de mondanunk sem kell, hogy egy tervező esetében inkább beindította a fantáziát. Így lett az évtizedes örökségből 2017-es őszi/téli kollekció.

Az ihletadó korstílus egyértelműen beazonosítható az anyaghasználat és szabás alapján. Csillogó metál szoknya és a trapéz kordnadrág egyszerre eleveníti fel a dolgos hétköznapok gardróbját és az esti kikapcsolódáshoz viselt darabokat. A klasszikus virágminta is többször felbukkan, ahogy a széles nadrágszárak és pulcsiujjak is. A kollekció két legszókimondóbb darabja egy póló és egy pulóver lett. Utóbbin a szocialista munkamorált dicsőítő „Kiváló dolgozó” felirat virít, míg a slágerdarab pólóra a nagymamák örök érvényű bölcsessége került, ami korábban egy terítőt díszített: „Úgysem hiszek a férfiaknak„. Noha mindkét darab jelentéstartománya több évtizeddel ezelőtt keletkezett az aktualitások viszonylatában, de a mai napig lehet róluk beszélni.

A kampányképekhez a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének épületét választották, ami a ruhákkal együtt tökéletesen visszahozza a keleti blokk ’60-as éveinek hangulatát.

Daige V.P. Collection AW17

fotó: Hencz Péter
smink: Tégely Laura
haj: Svégel Gergő
fotóasszisztens: Pelikán Kristóf
modellek: kampány_ Nagy Katica | lookbook_ Fanni @ Attractive Models

daige.hu

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás