10 előadó, akit mindenképp csekkolj a csütörtökön kezdődő BUSH-on!

Avatar photo
2021.10.20., 12:52

Több mint harminc hazai és nemzetközi előadó koncertjei közt válogathatunk október 21-22. között a Budapest Showcase Hubon. Ebben a cikkben igyekszünk segíteni eligazodni a színes programban, de érdemes alaposan átnyálazni , ugyanis rengeteg új, izgalmas előadót fedezhetünk fel két nap alatt, összesen hét budapesti helyszínen.

fotó: Tóth Benedek

GOLAN 

Mikor? péntek, 21.00-22.00

Hol? Turbina

Nem először érkezik Romániából a Golan, de ők egy olyan formáció, akiket nagyon szívesen megnéznénk akár többször is, már csak azért is, mert minden bizonnyal idén megjelent  I című anyagukról is hoznak újdonságokat. A csapat egyébként 2014-ben alakult, és viszonylag gyorsan meghódították a román elektronikus zenei színteret. Dalaik a zenekari felállásnak köszönhetően élőben egyébként még intenzívebbnek hatnak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Aron Andras & The Black Circle Orchestra

Mikor? csütörtök 20.00-21.00

Hol? A38

Áron András ‘Apey’ idén döntött úgy, hogy szólódalait igazi nagyzenekaros produkcióvá alakítja – így született meg egy igazi szupergroup, amiben a The Qualitons ritmus szekciója Hock Ernő és Boros Levente, a Blahalouisiana énekesnője Schoblocher Barbara és billentyűse Pénzes Máté és a The Pontiac, gitárosa Kiss Péter is létható-hallható, a blues és country stílusú dalok pedig egy teljesen új spektrumon szólalnak meg. A zenekart eddig még csak egyszer láthattuk Budapesten, és bátran állíthatjuk, hogy érdemes őket csekkolni!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Perrin

Mikor? péntek, 20.00-20.40

Hol? Turbina

Palotai Soma, azaz Perrin a hetvenes-nyolcvanas évekbeli soul és funk legkiválóbb feltörekvője kishazánkban. Nyáron jelent meg első, hatszámos EP-je High On Glitter címmel, amit élőben zenekarral kiegészülve ad elő közönségének. Perrin minden koncertje visszahozza azonnal a nyári napsugarak melengető érzését, úgyhogy ha a hidegben erre a vibe-ra vágysz, ott a helyed!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Very Cool People

Mikor? péntek, 22.00-22.40

Hol? Gödör

A jazz, a funk és a soul fúzióját hozza el instrumentális formában a lett csapat, akik nem félnek egy jó adag excentrikus eklektikával fűszerezni a dolgokat, így zenéjükben a fő csapásirányok mellett helyet kapnak a  szörfrock, a klezmer és a hip-hop elemei is. Ráadásul egy igazán klassz meglepetéssel is készülnek a budapesti koncertjükre – a napokban jelent meg ugyanis 50 Years of Influence + 30 Years of Cool Equals 13 Years of Music Hooliganism című vadiúj, sorban nyolcadik nagylemezük, ami egy egészen ironikus szemszögből vizsgálja a múltat.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mayberian Sanskülotts

Mikor? csütörtök, 22.20-23.00

Hol? Gödör

Idén a Mayberian csapata egy igazi ínyencséggel lepett meg minket (sőt, rögtön kettővel is!), hiszen megjelent Rekult I. és Rekult II. című két albumuk, ami a zenekar elmúlt egy évtizedét foglalja össze. Fájó szívvel, de a néhány héttel ezelőtti lemezbemutatót ki kellett hagynunk, így nem is kérdés, hogy ott a helyünk a BUSH-os koncertjükön!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

O’Sullivan

Mikor? péntek, 19:00-19:40

Hol? A38

Ian O’Sullivan az ‘ideális’ élet délibábját kergetve szerzett orvosi diplomát, majd fordult egyet, és mindezt háta mögött hagyva kezdett el zenei pályafutására koncentrálni. O’Sullivant eddig a Mongooz and The Magnetből ismerhettünk, szólóprojektje keretében azonban egészen más zenei vizekre evezett. Szólóban a garázs rockot felcserélte nyomokban elektronikus és akusztikus hatású pop-ra, mindezzel egy újabb, színesebb oldalát megcsillogtatva.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

The Anahit

Mikor? péntek, 23:20-00:00

Hol? TOLDI KLUB

Alig egy hónapja jött ki a The Anahit új dala I Want Your Ice Cream címmel, amin az ötszörös Grammy-díjas producerrel, Steve Dubbal dolgoztak együtt. Ez és első magyar nyelvű daluk, a Tériszony is felcsendül valószínűleg a Toldiban péntek este, erről persze csak akkor bizonyosodhatunk meg, ha elmegyünk a koncertjükre!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Viah

Mikor? péntek, 22:20-23:00

Hol? Központ

Ha azt mondom, hogy sötét és kísérletező elektropop, szinte biztosan egy random Skandináv ország formációja fog eszedbe jutni. A Viah triója azonban egyenesen Csehországból fogja Budapestre szállítani hideg elektronikus zenéjét, akiket a Radio Wave által szervezett Czeching verseny nemzetközi zsűrije a leginkább exportra kész zenekarnak választott!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Disappeared Completely

Mikor? csütörtök, 21:50-22:30

Hol? Központ

Minden egyes BUSH-ra jut legalább egy nagyszerű zenekar Ukrajnából, mi magunk is beszélgettünk eggyel korábban. Idén a Disappeared Completely mutatja be érzékeny, művészi indie-popját, a nevükről pedig lehetetlen nem a Radiohead részben internetes mémmé váló dalára asszociálni, a How To Disappear Completelyre. Annyira azért nem súlyosak, zenéjük egyszerre befelé fordulós és táncolható.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mordái

Mikor? péntek, 19:00-19:40

Hol? Turbina

A Nóvé Soma vezette Mordái a ’60-as, ’70-es évek kísérletező magyar folk együtteseiből merít inspirációt, ezzel létrehozva a saját, néhol már avantgárdba nyúló egyedi folk rock hangzását. Önfeledt, kitárulkozó őrületet ígér a zenekar első őszi koncertje!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás